Vádemelés a portugál ex-kormányfő ellen

  • 7 years ago
Vádat emeltek a korábbi portugál kormányfő, a miniszterelnöki tisztséget 2005 és 2011 között betöltő José Sócrates ellen.

A vádirat négyéves nyomozati munka után készült el. A több mint 4000 oldalas dokumentum szerint Sócratest 16 rendbeli pénzmosással, kilenc rendbeli okirathamisítással, illetve egyaránt három rendbeli hivatali vesztegetéssel és adócsalással gyanúsítják a 2006 és 2015 közötti időszakban.

A vádiratban szerepel például, hogy a szocialista politikus több millió eurós vagyonhoz jutott egy csalás révén, amelyben egy bankbirodalom (Espirito Santo), illetve a legnagyobb portugál távközlési vállalat (Portugal Telecom) egykori vezetői is érintettek voltak.

Sócratest 2014-ben őrizetbe vették, majd több hónapos vizsgálati fogság után 2015-ben házi őrizetbe helyezték miután visszautasította a személye elleni vádakat, amelyeket politikailag motiváltnak nevezett.

A bírósági tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

A vádemeléssel kapcsolatban egyelőre sem Sócrates, sem jogi képviselői nem nyilatkoztak.

Recommended