Huzavona a katalán népszavazás körül

  • 7 years ago
A katalán kormány bemutatta azt a szavazóurna-típust, amelyet a vasárnapi függetlenségi népszavazáson akarnak használni. A spanyol rendőrség a napokban több ezer szavazócédulát és urnát megsemmisített.

Pénteken Carles Puigdemont katalán kormányfő megerősítette, hogy mindenképpen meg akarják tartani a referendumot, annak ellenére, hogy azt a spanyol kormány és az alkotmánybíróság is törvénytelennek tartja.

Oriol Junqueras a Katalán Kormány alelnöke is kijelentette: meg vannak győződve arról, hogy Katalónia polgárai szavazni fognak vasárnap. – Ezt azzal a civilizált és érzékeny hozzáállással fogják tenni, amelyet mindig is tanúsítottak – mondta.

A függetlenségi népszavazás miatt évtizedek óta a legsúlyosabb politikai válság alakult ki Spanyolországban. A madridi kormány is hajthatatlan.

- Nem lesz semmiféle népszavazás október elsején Katalóniában – közölte a spanyol kormányszóvivő. A katalán kormány törvénytelenül hirdette meg a referendumot, és az azt lehetővé tevő törvényt az alkotmánybíróság felfüggesztette – tette hozzá Íñigo Méndez de Vigo.

A spanyol hatóságok meg akarják akadályozni a voksolást, több ezer rendőrt vezényeltek Katalóniába. A csendőrség lezárta azt a raktárt, ahol állítólag a szavazóurnákat tartják.

A katalán rendőrök feltehetőleg nem lesznek hajlandók spanyol kollégáikkal együtt meggátolni a népszavazást.

Recommended