Családegyesítések a beutazási tilalom eltörlése után

  • 7 years ago
Amerikai zászlókkal és transzparensekkel várták az Irakból érkező Sharef családot a nashville-i nemzetközi repülőtéren. Fuad Sharef feleségével és három fiával érkezett az Egyesült Államokba.

A férfi korábban a külföldi országokban segítséget nyújtó amerikai hivatalnak, a USAID-nek dolgozott, így kaphatott speciális vízumot.

– Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon boldog vagyok. Ez egy különleges nap. Egyáltalán nem számítottam erre – nyilatkozta az iraki férfi.

A USAID egy független amerikai kormányhivatal, amely a katasztrófa sújtotta, a szegénység ellen küzdő, illetve a demokratikus reformokat végrehajtó országoknak nyújt segítséget.

– Aggódtam, hogy nem tudok visszajönni. Köszönettel tartozunk mindenkinek, a napilapoknak, az újságíróknak, mert jól végezték a munkájukat – mondta egy szudáni származású, amerikai állampolgárságú nő, aki Mekkából utazott az Egyesült Államokba.

Vasárnap este érkezett a San Franciscó-i repülőtérre Ahmed Ali és 12 éves lánya, Eman, akiket szintén érintett a beutazási tilalom. A kamaszlány testvére és szülei amerikai állampolgárok, Eman viszont nem, mert Jemenben született. A reptéren rokonok és újságírók várták őket.

Donald Trump rendelete miatt a kelet-afrikai Dzsibutiban mintegy 40 jemeni állampolgár rekedt, ők vasárnap indulhattak el New Yorkba.

Recommended