Egyre mélyülnek a lövészárkok az Európai Parlamentben

  • 7 years ago
Egy héttel az európai parlamenti elnökválasztás előtt sem enyhül a feszültség Brüsszelben a nagy pártok között.

És az sem világos, ki veheti át Martin Schulz helyét a keddi szavazás után.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője nyilvánosságra hozta azt a két évvel ezelőtti titkos megállapodást, amely szerint Martin Schulz akkori támogatásáért cserébe most a konzervatívokat illetné a poszt.

Így azonban mindhárom nagy uniós intézményt a jobboldal uralná.

- Szeretném világosan elmondani a keddi választás előtt, hogy azok, akik megszegik az európa-párti erők megállapodását, felelősek lesznek azért, hogy az euroszkeptikusok és a radikálisok befolyása megnő ebben a házban – mondta Manfred Weber frakcióvezető.

Az Európai Szocialisták szerint nem háttéralkukkal, hanem választással kell dönteni a parlament elnöki posztjáról.

- Nem értek egyet semmilyen titkos alkuval, amelyet Manfred Weber mutatott a nyilvánosságnak. Az Európai Parlament demokratikus intézmény, választás lesz, a szocialisták pedig kiállnak a jelöltjük, Gianni Pittela mellett – mondta egy szlovéniai szocialista képviselő, Tanja Fajon.

Közben sokak szerint csökkent annak az esélye, hogy a liberálisok vezetője, Guy Verhofstadt parlamenti elnök legyen, miután a belga politikus tervezett összefogását az olasz populistákkal saját képviselőcsoportja is elutasította.

Recommended