Az Egyesült Királyság kereskedelmi előnyeiért aggódnak a brit vállalkozások

  • 8 years ago
Veszít tempójából az Egyesült Királyság gazdaságának növekedése – ezt állapította meg a Brit Kereskedelmi Kamara felmérése. A Brexit-népszavazás után a gazdaság jobban teljesített, mint ahogy közgazdászok várták. Ezt főleg a feldolgozóipar javuló teljesítményének és a gyenge font miatt fellendült exportnak köszönhette.

A brit gazdaság gerincét adó szolgáltató szektor viszont évek óta nem fejlődött olyan lassú ütemben, mint a Kereskedelmi Kamara által vizsgált nyár végi, ősz eleji időszakban.

Ez alapján a GDP jövőre várhatóan csak 1 százalékkal nő, ami viszont megegyezik az elemzői várakozásokkal.

A szervezet hétezer üzleti vállalkozást kérdezett.

A befektetők is egyre jobban aggódnak, hogy az EU-ból történő kilépéssel az ország elveszíti számos kereskedelmi előnyét.

A Brit Iparszövetség a hétvégén arra kérte a kormányt, hogy a tárgyalások során vegye figyelembe a kereskedelmi érdekeket is.

Közben az angol font tovább gyengült hétfőn az euróval és az amerikai dollárral szemben is. Volt olyan brit repülőtér, ahol kevesebb, mint egy eurót adtak a fontért. A legrosszabban a Moneycorp southamptoni reptéren található valutaváltójában váltották a fontot, csak 88 eurócentet adtak érte, míg a legkedvezőbben a glasgow-i Prestwicken váltották, a Change Group 1,06 eurót adott egy fontért.

Recommended